„A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére. Évről évre széles körben hirdetnek meg pályázatokat nem csak a tehetséges fiatalok, hanem az őket támogató szakemberek, szervezetek számára is. Hisznek abban, hogy a program sokak számára sorsfordító lehetőségeket kínál, hazánk és a magyar emberek számára pedig akár a jövőt jelenthetik.”
„A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala évtizedek óta támogatja a Magyar Innovációs Szövetség tavaly megújult formában kiírt ifjúsági versenyét, mivel számunkra is fontos tudni, hogy milyen tudományos kérdések érdeklik a fiatalokat. Magyarország legrégebb óta innovációval foglalkozó hivatalaként mindig is az volt a feladatunk, hogy megértsük az adott korok legfrissebb, legizgalmasabb újításait és segítsünk ezeket megóvni. Ma már egyre fontosabbá válik a szellemi tulajdonunk oltalmazása, hiszen egy-egy kezdő vállalkozás számára is ez jelentheti a legnagyobb cégértéket, emiatt van nagyobb esély befektetőket találni. Nem csoda, hogy a kormány oktatási és gazdasági szféra szorosabb összekapcsolását célzó Neumann János Programjának egyik fontos eleme a szellemitulajdon-védelemhez kapcsolódó tudatosságnövelés és az egyes oltalmi formák népszerűsítése. A pályázatok kapcsán külön öröm látni, hogy a korábbi évekhez képest megugrott a női pályázók száma a jelentkezők között - hiszen a szellemi tulajdon világnapja tavalyi, központi témája éppen a nők és a szellemi tulajdon kapcsolatának erősítése volt és ez egyben jelzi a hölgyek tudományos pálya iránti érdeklődésének emelkedését is.” - Farkas Szabolcs, SZTNH elnök
„A Magyarországi Diáklaborok Egyesülete a diáklaborok munkáját segítő és ezek összefogását, szakmai képviseletét vállaló szervezet. A diáklaborok főleg a köznevelésben működő, a diákok saját tevékenységére, kísérletezésére épülő természettudományos, műszaki, informatikai és matematikai (MTMI) műhelyek, a tevékenységük nyitott a település, régió minden diákja számára. Az egyesület elsődleges célja, hogy a diáklaborok a tehetséggondozás, a pályaorientáció és a környezettudatos szemléletformálás hatékony eszközeivé váljanak, hidat képezve a közoktatás, a felsőoktatás és az ipari szereplők között. Tevékenységük kiterjed a tudásmegosztó hálózatok működtetésére, szakmai konferenciák szervezésére, valamint a „Selye János Diáklaborhálózat” projekt megvalósítására. A hazai laborok összefogása mellett nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik, ezen keresztül sok tapasztalatot hoz be a hazai diáklaborokba. Mindezek által segítik az innovációs kultúra terjesztését, a kutatói életpálya népszerűsítését. Az egyesület mobillaborjával az egyes diáklaborok tevékenységüket ki tudják terjeszteni a régiójuk kistelepüléseire, így elvben minden diákhoz eljuthatnak.”
„A 4iG Nyrt. Magyarország és a régió egyik vezető infokommunikációs és technológiai vállalatcsoportja, amely a távközlési és informatikai szolgáltatásoktól az űrtechnológiai megoldásokig számos területen alakítja a digitális jövőt. Több mint 8000 szakértő munkatársunk dolgozik azon nap mint nap, hogy összekapcsolja és kapcsolatban tartsa a világot, és a technológia erejével fenntarthatóbb, biztonságosabb és élhetőbb környezetet teremtsen – itthon és a határokon túl. Az innováció számunkra nemcsak fejlesztés, hanem gondolkodásmód is. Tudatosan építünk a legújabb technológiákra és hiszünk benne, hogy a jövő szakembereinek képzése közös ügy. Rendszeresen kínálunk gyakornoki lehetőségeket, egyetemi együttműködéseket és pályakezdő programokat is azoknak, akik szeretnének valódi hatást gyakorolni a világra a technológia eszközeivel. A 4iG számára a tudás és az elkötelezettség a legnagyobb érték. Zöld Kód programunkkal általános és középiskolás diákokat vezetünk be a kódolás és digitális világ alapjaiba. A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, és a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia támogatójaként pedig öröm számunkra, hogy részt vehetünk a jövő tehetségeinek felfedezésében és támogatásában. A döntőbe jutott pályázók mindegyike már most példa arra, hogy milyen hatalmas lehetőség rejlik a kíváncsiságban, a kitartásban és a kreativitásban.”
„Az MVM Csoport számára folyamatos kihívást jelent a megfelelő szakember utánpótlás biztosítása, különösen egyes keresett, hiányszakmák területén. Ezért is fontos, hogy évről-évre részt vegyen a vállalatcsoport a diákok körében népszerű különböző programokon, melyeken a munka világát érintő érdekes feladatok, izgalmas élmények és a helyszínen folytatott beszélgetések minden bizonnyal sok tanuló tudatos pályaválasztását megkönnyítik majd. Ezen programok közé tartozik a Magyar Innovációs Szövetség szervezésében megrendezésre kerülő Országos Tudományos és Innovációs Olimpia is, amelyet az MVM Csoport támogat, ezáltal hozzájárulva a Szövetség és a Cégcsoport közös céljainak eléréséhez.”
„A HM El Zrt. 100%-ban magyar állami tulajdonú, profitorientált nagyvállalat. Mint a hazai védelmi ipar meghatározó vállalata, minősített NATO beszállítóként törekszik egyedi megoldások és high tech műszaki fejlesztések, technológiák kidolgozására. Stratégiai célkitűzéseiket a haderőfejlesztés és a védelmi ipari fejlesztési programok határozzák meg. A Társaság a magyar védelmi ipar szereplőjeként a Magyar Honvédség kiemelt szolgáltatója és védelmi rendszerintegrátora. Leányvállalataikkal a HM Currus Zrt.-vel, a HM ArmCom Zrt.-vel és az HM Arzenál Zrt.-vel elkötelezettek a magyar haderő és partnereik fejlesztésében, digitalizációjában. Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként, feladataikat kiváló szakemberekkel, Budapesten és országszerte több mint 200 telephelyen, több, mint 5300 munkatárssal végzik. Működésüket több üzletág határozza meg, informatika, légijárművek flotta üzemeltetése, ingatlan-üzemeltetés és beruházás, vagyonvédelmi szolgáltatások, könnyűipari kapacitás (textil üzemek). A HM EI Zrt. elkötelezett a kutatás-fejlesztés mellett, támogatja leányvállalatai, partnerei és a hazai felsőoktatás innovációs tevékenységét és célzott támogatásokkal segíti munkahelyükön és a tudományos életben is a fiatalabb generációk kutatását.
Kutatásaik stratégiai fókusza: Katonai műveletirányítási és kiterjesztett valóság (AR) alapú rendszerek - Gépi tanulással támogatott szövegbányász és multimédia elemző rendszerek - Dokumentum- és iratkezelő rendszerek - Védelmi eszköz- és rendszerintegráció (pl. GIDRÁN program) - Szoftver- és hardverfejlesztés - Katonai kiképző szimulátorok üzemeltetése és támogatása - Hardverközeli programozás, beágyazott rendszerek fejlesztése - Pilóta nélküli földi- és repülőeszközök fejlesztése, gyártása, célpont szolgáltatás - Pilóta nélküli repülőeszközök elleni védelmi rendszerek fejlesztése - Állami célú repülőeszközök üzemeltetése - Ingatlanfejlesztés - Egyenruházati és egyéni felszerelés fejlesztés és gyártás (Digitális Katona) - Lokátor / Radar integráció, javítás, modernizáció - Harci jármű javítás, karbantartás, modernizáció.”
„A Technoorg Linda több mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a nemesgáz ionnyalábbal történő mintapreparálás területén. Ezen technológia használatával roncsolásmentesen feltárható az anyagok belső szerkezete az elektronmikroszkópos leképezést megelőzően, így biztosítva az atom- és kristályszerkezet zavartalan vizsgálhatóságát. A cég fennállása óta ilyen ionsugaras mintapreparáló berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A Technoorg Linda dinamikus expanzióját a tudományos innováció iránti elköteleződés fűti. Ez tetten érhető abban is, hogy a közelmúltban az állomány nagyrészben 35 évnél fiatalabb kollégákkal bővült. Alapítása óta a cég számos hazai és külföldi egyetemmel, valamint ipari szereplővel épített ki partneri kapcsolatot, amely együttműködések jelentős piaci előnyt biztosító fejlesztéseket eredményeztek. Ezentúl megalapította a Barna Árpád-díjat, mely azon szakemberek elismerésére és anyagi támogatására szolgál, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az elektronmikroszkópia területén. A díj külön kategóriában tünteti ki azokat a fiatal kutatókat, akik egyetemi tanulmányaik során követik a névadó életpályájában megjelenő úttörő szemléletet és innovatív hozzáállást. A vállalat kiemelten fontosnak tartja a jövő generációinak támogatását, rendszeresen szervez középiskolás ismeretterjesztő napokat és aktív gyakornoki programot tart fent.”
Varró Boglárka
„A Suzuki globális története nem kezdődhetett volna el egy tehetséges fiatalember, Michio Suzuki nélkül. Miután megalkotta saját szövőszékét, egyre prosperáló tevékenységét kiterjesztette számos jármű irányába, mindig alkalmazkodva az adott kor trendjeihez. Részben alapítónk, részben üzletpolitikánk miatt cégcsoportunknak és ezzel együtt a Magyar Suzukinak a tehetséggondozás mindig fontos volt. Hiszünk ugyanis abban, hogy az innovatív gondolkodású szakemberek utánpótlása -az egyén támogatásával pedig a gazdaság és az autóipar sikeres szereplője lehetünk. Esztergomi gyártóvállalatunk több mint 30 éve alatt stabil piaci helyzetünk és részvételünk egyre több nemzetközi projektben köszönhető a folyamatos megújulásnak, illetve tehetséges munkatársainknak. Jelenleg pedig egy olyan átalakulás, technikai forradalom zajlik az autóiparban, amelyben szükség van friss és előremutató gondolatokra. Fontos, hogy ezek a fiatalok a dinamizmusukkal, új látásmódjukkal lendületet adhatnak mindannyiunk számára. A mi szerepünk ebben az, hogy az iskolai oktatás mellett segítsük az innovatív készség fejlesztését a tehetség kibontakozásának első időszakában. Erre kiváló lehetőség, hogy támogassuk az Országos Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Olimpiát 2018 óta.”
„A B. Braun több mint 180 éves története során számos forradalmi megoldást fejlesztett ki az egészségügy számára. Hazai fejlesztési divíziónkban számunkra is mindennapi feladat, hogy dialízisgépek és infúziós pumpák fejlesztése által új, modern, tudományosan is kiemelkedő technológiákkal járuljunk hozzá a kórházakban dolgozó orvosok és nővérek életmentő munkájához. A siker érdekében nagy hangsúlyt fektetünk a tehetségsűrűség fenntartására, amelyben számos fiatal gyakornokunknak és kollégánknak is fontos szerep jut. A cégünk által hosszú évek óta támogatott Országos Tudományos és Innovációs Olimpia azontúl, hogy remek új tudományos munkákra irányítja a figyelmünket, egyértelművé teszi azt is, hogy a fiatal generációkban is rengeteg lehetőség rejlik, amelynek kibontakoztatását az oktatási és piaci szereplőknek egyaránt segítenie kell.”
„A Richter, a hazai gyógyszeripar legjelentősebb képviselőjeként nemcsak termékeivel segíti a társadalom mindennapi életét, az egészség megőrzését. Jelentős mértékben támogatja az egészségügyi intézményeket, szervezeteket, az egész-ségügy szereplőit, valamint elkötelezett abban is, hogy a természettudományok fejlődését és az e pályára készülők tehetséggondozását támogassa. E körben végzett tevékenységünkben azt tapasztaljuk, hogy a természettudományok iránti érdeklődést érdemes már gyermekkorban felkelteni, ahhoz, hogy a fiatalok pályaválasztásuk során e terület felé orientálódjanak. 2021-ben új kezdeményezésként meghirdettük a „TETT: Te és a természettudományok - mesés történetek” című mese- és novellaíró pályázatot általános és középiskolai diákok körében, melyre az első évben több mint 500, a második évben 775 érvényes pályamű érkezett. Társaságunk saját és az ország szakember utánpótlása érdekében támogatja a középiskolai kémiai, vegyipari oktatást, valamint a természettudományi, orvostudományi és műszaki egyetemeken és felsőoktatási intézményekben folyó munkát. A magas szintű természettudományos képzést nyújtó egyetemekkel, orvosi egyetemekkel speciális együttműködési megállapodásokat kötünk, az ott folyó kutatási és oktatási tevékenység támogatására. Az ezeken az egyetemeken tanuló tehetséges hallgatók számára „Richter ösztön-díjat” nyújtunk a Richter által létrehozott Richter Talentum Alapítványon és Richter Centenáriumi Alapítványon keresztül. A Richter felismerte, hogy a magas színvonalú oktatásban, képzésben kiemelten fontos szerepet játszanak a pedagó-gusok. A diákok és az intézmények kiválóságát a tanárok kiválósága biztosítja. Tapasztalataink szerint a díjazott tanáruk nemcsak szakmai munkájukkal, hanem nevelői, emberi példaképet mutató tulajdonságaikkal is kivételesek. Éppen ezért hangsúlyos lépéseket teszünk a tanári pálya vonzerejének növelésére, amely során úttörő kezdeményezésként született a Fiatal Természettudományos (FITT) alkotói díj a 35 év alatti pedagógusok számára, valamint a már 1999 óta működő Richter Gedeon a Magyar Kémiaoktatásért Díj, valamint a három cég /Ericsson Magyarország, Graphisoft, Richter Gedeon/ képviselői által alapított Rátz Tanár Úr díj. 2005 óta a Richter több mint 12 millió forinttal támogatta a megújult Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát.”
„Az Ericsson Magyarország az ország legnagyobb telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftver és hardver-fejlesztéssel foglalkozó vállalata. A magyarországi Ericsson tevékenységében példaértékű az oktatás–alapkutatás– alkalmazott kutatás–ipari megvalósítás láncolata. Magyar mérnökök szabadalmai meghatározóak a világ jelenlegi mobil- és vezetékes széles sávú internetes kommunikációt lehetővé tevő rendszereiben. Az Ericsson Magyarország a magyar társadalom és kultúra részének tekinti magát - az ezzel járó felelősséggel együtt. Tudatában van annak, hogy ez a hosszú távú piaci jelenlét és a partnerszintű együttműködés elengedhetetlen feltétele. Az Ericsson Magyarország elkötelezett a hazai oktatás fejlesztése mellett. Kiemelt feladatának tekinti a tudomány nemzetközi kapcsolatainak erősítését, a hazai kutatás és felsőoktatás nemzetközi integrációját, a középiskolai és egyetemi képzés támogatását. Korszerű és tudományosan is időszerű témákban folytat többoldalú együttműködést különböző felsőoktatási intéz-ményekkel (BME, ELTE). Az Ericsson képzésének témái az egyetemi tantervek részévé válnak. Jelenleg az Egyetemi együttműködések a magyar Ericsson számára stratégiai és kulcsfontosságú területeken folyik, mint például az 5G, mesterséges intelligencia, valós idejű nagy adat elemzés, Felhő infrastruktúra, következő generációs Internet Protokol, szoftver technológia, amely az Információs és Kommunikációs Technológiai világ legérdekesebb és leggyorsabban fejlődő területei is egyben. A tudás és a kompetencia együttes jelenléte arra ösztönözte az Ericsson Magyarországot, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki egyetemekkel, oktatási központokkal valamint támogassa a tehetségek kibon-takoztatását természettudományos, innovációs versenyeken keresztül. Az Ericsson közel két évtizede támogatja a Magyar Innovációs Szövetség tehetségkutató versenyét az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát. Az Ericsson elkötelezett a helyi jelenlét folyamatos erősítésében, a fiatalok természettudományos érdeklődésének felkeltésében a tehetséggondozásában melyhez az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia professzionális keretet biztosít.”
„Az Egis Gyógyszergyár Zrt. a kezdetek óta támogatja a Magyar Innovációs Szövetség diákokat megszólító pályázatát. Büszkék vagyunk rá, hogy az 1990-es évektől hozzájárultunk ahhoz, hogy a tehetséges fiatalok a pályázat keretében kidolgozhassák előremutató ötleteiket. Hiszünk abban, hogy a hasonló kezdeményezések erősítik a még szárnyaikat próbálgató fiatalok elköteleződését a tudományos, kutatói pályák felé, amit számos példa is alátámaszt. A gyógyszeripar motorja az innováció. A hazai gyógyszeripar egyik zászlóshajójaként az Egis arra törekszik, hogy minél korszerűbb készítményekkel segítse a betegek gyógyulását - ez csak folyamatos fejlesztés révén, jól képzett szakembergárdával lehetséges. Felelős vállalatként ezért is vállalunk szerepet a tehetséggondozás, az innovatív, újító szándékú diákok felkarolása terén: évről évre külön Egis-díjjal jutalmazzuk azt a pályamunkát, amely a tevékenységünkhöz legközelebb álló előremutató ötletet tartalmazza. Bízunk abban, hogy azok a fiatalok, akik már pályájuk elején kivételes teljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet, megfelelő teret kapva számos további újításhoz járulnak majd hozzá, tovább öregbítve hazánk hírnevét.” - Poroszlai Csaba, Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója
„Az E-Group magyar tulajdonban lévő szoftvervállalat, amelyet alapítása óta (1993) folyamatos megújulás és technológiai fejlődés jellemez. Az évtizedek alatt felhalmozott tudására alapozva olyan mesterséges intelligencia megoldásokat fejleszt, amelyek az emberek és szervezetek tényleges szabadságát erősítik: a felhasználóknál maradnak az adataik és döntéseik, függetlenül attól, hogy a globális technológiai óriások egyre inkább saját infrastruktúrájukhoz kötik az MI-alapú szolgáltatásokat. A vállalat meghatározó szerepet tölt be az EU következő generációs felhő- és peremhálózati infrastruktúra programjában (IPCEI-CIS), alapító vezérigazgatója, Kuthy Antal pedig ennek európai ipari irányítóbizottságának választott tagja. A tehetséggondozás az E-Group működésébe épített stratégiai elköteleződés. Kuthy Antal maga is egykori OTDK-győztes és Pro Scientia Aranyérmes, aki jól tudja, hogy az alkotásvágyból végzett munka milyen pályákat indít el. Dr. Pongrácz Ferenc PhD, MBA, PMP operatív igazgató idén is tagja az OTIO bírálóbizottságának, képviselve azt a meggyőződést, hogy az iparágnak jelen kell lennie ott, ahol a következő generáció formálódik. Az OTIO azért természetes szövetséges, mert ugyanazt a kérdést teszi fel: hogyan lesz az ötletből működő technológia. A BME mesterséges intelligencia szakával ápolt együttműködés keretében hallgatók kutatnak és dolgoznak aktívan az E-Groupnál, éles projektekben. Ez kétirányú folyamat: a fiatalok tapasztalatot és irányt kapnak, az E-Group pedig friss szemléletet és lendületet.”
„A 77 Elektronika Kft. egy nemzetközileg is elismert orvosi műszer fejlesztő, gyártó és forgalmazó cég. A vállalatnál a teljes vertikum megtalálható, fejlesztés, gyártástechnológia, beszerzés, alkatrész- és készülékgyártás, minőségügy, IT, kereskedelem, szerviz, kontrolling stb. Ehhez sok területen van szükségünk képzett szakemberekre. Dolgozóink közül sokan kerültek hozzánk már diákként, szakmai gyakorlatra, melynek sikeres teljesítése után kölcsönös szimpátia esetén állást is ajánlottunk nekik. Gyakori, hogy közvetlenül az egyetemi végzés után kezd nálunk dolgozni valaki, így itt szocializálódik a munka világába. Fontosnak tartjuk a tehetséggondozást, mert így juthatunk mi is és általában a magyar, innovatív szektor megfelelő képzettségű és motivációjú szakemberekhez. A 77 Elektronika támogatja a versenyt, mert mint az innováció egyik legsikeresebb magyarországi képviselője, felelősséget érez a jövő fejlesztő, innovációval foglalkozó nemzedéke iránt.”
„A Sanatmetal Kft.-nél az innováció egyik fontos alapértékünk, hiszen ezáltal garantálhatjuk folyamatos fejlődésünket. Küldetésünkként az emberi életminőség javítását tűztük ki, melyet nem érhetnénk el azon fiatal tehetségek nélkül, akik nálunk kamatoztatják tudásukat. A Sanatmetal Kft.-nél küldetésünk az emberi életminőség javítása, melyhez elengedhetetlen a folyamatos innováció és fejlődés. Célunkat nem érhetnénk el azon fiatal tehetségek nélkül, akik nálunk kamatoztatják tudásukat. Az új ötletek és az „out of the box” gondolkozás új utakat nyithat meg előttünk, éppen ezért mind szellemi, mind fizikai dolgozóink javaslatait örömmel fogadjuk. Cégen belüli támogatásukat (és fejlődésük segítését) épp olyan fontosnak tartjuk, mint karrierjüket megelőzően, pályafutásuk elején. Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát már közel 10 éve szponzoráljuk, hogy az ország ifjú feltalálói és tudósai megvalósíthassák ötleteiket, amelyek reméljük, hamarosan mindennapi életünk hasznos és nélkülözhetetlen részévé válnak, akár a Sanatmetal színeiben.”
„Az Agóra Tudományos Élményközpont Debrecen, a keleti régióban egyedülállónak számít. Elsődleges céljuk a természet-tudományok élményszerű és kreatív népszerűsítése, valamint a gyermekek és fiatalok érdeklődésének felkeltése a természet-tudományos és mérnöki pályák iránt. Emellett aktív szerepet vállalnak a debreceni tehetségek felismerésében és mentorá-lásában. Különösen büszkék az EMERSON I NI támogatásával megvalósuló WATCH elnevezésű, középiskolások számára szervezett pályaorientációs programukra, a hazai és nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményeket elérő Agóra-Schaeffler robotikacsapataikra, valamint az országban egyedül nálunk elérhető BASF Kölyöklabor és Chemgeneration foglalkozásainkra. A 2025/26-os tanévben munkatársaik hét csapatnak a felkészülését segítették az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára, mert intézményük számára kiemelten fontos, hogy a közoktatásból innovatív szemléletű, kezde-ményező és felkészült fiatalok kerüljenek ki.”
„Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség egy országos szakmai összefogás, ahol a technológiai nagyvállalatok, az oktatás és a mérnöktársadalom találkozik. Azért dolgoznak, hogy a mérnöki pálya érthető, elérhető és vonzó legyen a jövő generációi számára. Küldetésük, hogy képviseljék a mérnöki szakmákat és erősítsék a pálya népszerűségét: céljuk megmutatni, hogy a mérnöki hivatás értékteremtő, izgalmas és biztos jövőt kínál – még a mesterséges intelligencia térnyerése mellett is.Több mint 15 éves működésük során legfőbb feladatuknak tekintik, hogy hidat képezzenek a diákok, a pedagógusok, a szülők és az ipar szereplői között, és valós vállalati tapasztalatokra alapozva segítsék a pályaválasztást. Programokon, együttműködéseken és közös gondolkodáson keresztül nyújtanak támogatást az összes érintett fél számára. A programjaik az alábbiak:
- EJMSZ Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogram (középiskolás diákok számára)
- EJMSZ Iskola Díj Pályázat (általános- és középiskolák számára)
- EJMSZ STEMOvee (óvodások számára)
- EJMSZ Női mérnök leszek Program (középiskolás leányok számára)
- EJMSZ Pedagógus segédletek / STEM tanársegéd (általános- és középiskolai pedagógusok számára)
- EJMSZ QUIZeSTEM (országos természettudományos kvízverseny-sorozat)”
„A „tehetségfüggés” fokozottan érvényesül az innováció-és tudásorientált cégeknél, így az Innomed Medical kutató-fejlesztő Zrt. is folyamatosan keresi a megoldást a jó képességű, tehetséges munkatársak bevonzására és megtartására. Ezért döntöttünk úgy, hogy immáron 8. éve támogatjuk az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát, ahol ígéretes, ifjú, kreatív és innovatív tehetségekkel találkozhatunk. Tudjuk, hogy a tehetségek sok esetben nem elérhetők a munkaerőpiacon, épp ezért fontos számunkra, hogy a versenyeken ne csak felismerjük, de tovább kövessük a talentumokat az útjukon. A fiatal tudósjelöltekben felfedezzük a tehetséges embereket, adaptáljuk vállalatunkhoz, teret biztosítunk a számunkra a fejlődéshez és képezzük őket, így elérve, hogy a potenciál szilárd erősséggé és jól megalapozott készséggé váljon. Törekszünk arra, hogy a fiatalok - cégcsoporton belül - megmutathassák magukat új területeken, új feladatokban, ehhez számukra megfelelő légkört, szakmai hátteret és mentor-programot biztosítunk.”
„Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát már 4 éve támogatja a BHE Kft., mert elhivatottak vagyunk, hogy segítsük a fiatalok tehetségeinek és ambícióinak kibontakozását. Úgy véljük, hogy ezzel a támogatással nem csak a helyi munkaerő növekedéshez járulunk hozzá, hanem az innováció és a kiválóság kultúráját is elősegítjük. A diákok ösztönzésével a versenyen való részvételre a BHE segít abban, hogy tehetséges emberek képződhessenek, akik egy napon akár nívós tagjai lehetnek a vállalat munkaerejének, vagy akár hozzájárulhatnak az egész iparág fejlesztéséhez.”
„Az ország egyik vezető távközlési és infokommunikációs szolgáltatójaként nem csupán hálózatokat építenek, hanem a digitális jövőt formálják. Országszerte több mint 5000 munkatársukkal azon dolgoznak, hogy a technológia és a kreatív gondolkodás találkozásából olyan digitális megoldások szülessenek, amelyek nap mint nap több millió ember életére, munkájára és szórakozására vannak pozitív hatással. Szolgáltatásaik messze túlmutatnak a hagyományos telefon- és internetszolgáltatáson: a gigabites hálózatoktól kezdve az okosotthonokon és a mesterséges intelligenciára épülő innovációkon át egészen a fenntarthatósági projektekig jelen vannak a jövő alakításában. Hiszik, hogy a folyamatos megújulás és a holnap technológiai kihívásainak megválaszolása elképzelhetetlen a fiatal, innovatív gondolkodású tehetségek nélkül. Céljuk egy olyan inspiráló közeg megteremtése, ahol a kíváncsiság és a tudás a technológia révén valódi, társadalmi szintű hatást gyakorolhat. Éppen ezért kiemelten fontos számukra a tehetséggondozás és a jövő szakembereinek támogatása.”
„Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) több mint 130 éve képviseli a magyar iparosság és kézműipar érdekeit. A hazai kézműipar és a tudományos élet szereplői az elmúlt évtizedek során folyamatosan megújulva, egymást erősítve járultak hozzá Magyarország fejlődéséhez. Napjainkban is a legújabb tudományos eredmények és a kézműipari tudás együtt formálják a jövőt. E közös fejlődés és együttműködés jegyében az IPOSZ és a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum közösen ajánlották fel különdíjukat a Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) legkiemelkedőbb fiatal résztvevőinek. A díjazottak egy egyhetes, térítésmentes táborban vehetnek részt Győrben, ahol szakmai mentorálást kapnak ahhoz, hogy ötleteikből később akár valódi vállalkozás is születhessen – a magyar kézműipar bevonásával. A programot az IPOSZ a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikummal közösen valósítja meg. A Deák-iskola mint Akkreditált Kiváló Tehetségpont kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra. Az intézmény a Deák Cégszolgálati Központ vezetőjeként és a tanirodai oktatás nemzetközileg is elismert szereplőjeként aktívan támogatja a szakképzés innovatív fejlődését.”
„Az 1824-ben alapított Wiener Spielkartenfabrik Ferd. Piatnik & Söhne játékkártyagyár Magyarországon 1994 óta önállóan működő leányvállalata a Piatnik Budapest Kft. által forgalmazott termékskála jelentős részét napjainkban is az anyavállalat által gyártott világhírű kártyák teszik ki, de az eltelt években a Piatnik neve a társasjátékkal is összefonódott és számos európai játékkiadó termékeit is forgalmazza. A magyar játékszakma a Piatnik társasjátékait a legjobbak között tartja számon. A Pécsi Tudományegyetem és a Piatnik Budapest Kft. 2020 óta dolgozik együtt a világhírű magyar matematika professzor és pedagógus, Dienes Zoltán munkái alapján a matematika tanulást és tanítást elősegítő játékok kifejlesztésén. Az természetes, hogy a tehetséget, a szorgalmat, az ismeretek megszerzésére való törekvést támogatni kell. A társasjátékokkal történő játék folyamatai jó hatással vannak a gyerekek intellektuális fejlődésére, sőt személyiségformáló hatásuk is van. A rendszeresen társasjátékkal játszó gyerekek, fiatalok gyorsabban mérlegelik és oldanak meg felvetett problémákat. Erős versenyszelleműek, mégis tiszteletet mutatnak versenytársaik iránt, mivel a számtalan játék lejátszása közben megtanulják azt, hogy ellenfelüket tisztelniük kell.”