Dr. Galambos Péter
innovációért felelős rektorhelyettes, Óbudai Egyetem
Gépészmérnöki diplomáját és doktori fokozatát a BME-n szerezte 2006-ban, illetve 2013-ban. Szakmai pályafutását végigkíséri a digitális iker technológia és a robotikai rendszerek integrált fejlesztése: 2007–2008 között a TOSHIBA K+F Központjában dolgozott. 2008 után a MTA SZTAKI kutatójaként – majd 2011 és 2015 között csoportvezetőként – a VirCA VR-alapú robotikai kutatási és digitális iker környezet fejlesztését irányította. 2013-ban csatlakozott az Óbudai Egyetemhez, ahol a robotika, és gépi tanulási rendszerek kutatásában és oktatásában vesz részt. Jelenleg egyetemi tanár, a Bejczy Antal Intelligens Robotikai Központ igazgatója, valamint 2024 júliusától az egyetem innovációs rektorhelyettese. 2025 áprilisától az ÓUVC kockázati tőketársaság igazgatóságának elnöke. Vállalkozóként a MaxWhere 3D digitális iker keretrendszer társalapítója és technológiai igazgatója. Négy nemzetközi szabadalmi bejelentés társzerzője.
